Főnix

Hatalmas képmásokkal, kőpiramisokkal, múmiákkal ostromolták az egyiptomiak az örökkévalóságot; érthető, hogy náluk jött létre egy halhatatlan és megújuló madár mítosza, jóllehet, ezt később a görögök és rómaiak formálták meg részleteiben.

Hérodotosz így elmélkedik:

"Van egy másik szent madár, melynek Főnix a neve. Én nem láttam, csak képben, mert ritkán jő hozzájuk. A héliopolisziak szerint minden ötszáz évben, akkor is csak abban az esetben, ha atyja meghalt. Ha hasonlít a képhez, akkor nagysága és alakja a következő: szárnyának tollai részben aranyosak, részben vörösek; alakjára és nagyságára leginkább a sashoz hasonlít. E madár, amiképp ők állítják, de én nem hiszem, következőképp cselekszik: Arábiából jő Héliosz templomába, és mirhába takarva hozza el atyját, hogy Héliosz templomában eltemesse. Hozza pedig így: először mirhából oly nagy tojást készít, amekkorát csak elbírhat, azután gyakorolja magát annak hordásában. Mikor pedig már begyakorolta magát, a tojást kivájja, s atyját beleteszi. Ahol pedig a tojást kivájta és atyját beletette, ott ismét betakarja mirhával. Ha pedig már benne van az atyja, éppen akkora lesz a súlya, mint eredetileg volt. Ezután begöngyölgeti és elviszi Egyiptomba, Héliosz templomába. Ilyen szokása van állításuk szerint ennek madárnak."

Mintegy ötszáz évvel később Tacitus és Plinius is átvette a csodás történetet; Tacitus joggal állapította meg, hogy minden régiséget homály fed, ám hozzátette, hogy van egy hagyomány, amely ezernégyszázhatvanegy esztendőben határozta meg a Főnix életkorát. Plinius is foglalkozott a Főnix korával; feljegyezte, hogy Manilius szerint egy plátóni évig avagy nagy évig él a madár. A plátóni év addig tart, amíg a Nap, a Hold és az öt bolygó vissza nem ér kiindulópontjára. Tacitus tizenkétezer-kilencszázkilencvennégy évre teszi a plátóni évet. A régiek úgy hitték, hogy eme hatalmas csillagászati ciklus végével, megismétlődik majd minden részletében a világtörténelem lévén, hogy a bolygók kölcsönhatásai is mindig ismétlődnek. A Főnix számukra az univerzum tükre vagy képmása lehetett. A sztoikusok még tovább vitték az analógiát, szerintük ugyanis tűzben pusztul el s tűzben kel életre az univerzum, s ennek a folyamatnak sosem lesz vége, ahogyan kezdete sem volt. Az évek során leegyszerűsödött a Főnix keletkezésének módja. Hérodotosz tojásból eredezteti, Plinius féregből, de Claudianus a 4. század végén már egy halhatatlan madárról versel, mely a hamvából kel életre, önmagától származik, és az idők tanúja. Kevés mítosz lett olyan népszerű, mint a Főnixé.